A hívó hang - Hilarion (Alfejev) püspök
Forrás: Magyar Orthodox Egyházmegye Hírlevele
Idézi: ttp://www.szimandron.hu/index.html
Letöltve: 2011. január 28.
A hit titok és szentség. Miért van az, hogy az egyik ember válaszol a hívó hangra, a másik pedig nem? Miért van az, hogy az egyik ember, miután meghallja Isten szavát, kész elfogadni Őt, a másik viszont süket marad a hívásra?
A hit olyan út, amelyen Isten és ember megy egymás felé. Az első lépést Isten teszi meg, aki mindig és feltétel nélkül hisz az emberben. Isten valamilyen jelzést ad az embernek, egyfajta előérzetét Saját jelenlétének. Az ember mintegy hallja Isten titokzatos hívását, és Isten felé tett lépése válasz erre a hívásra. Isten nyíltan vagy titokban, érezhetően vagy szinte észrevétlenül hívja el az embert. Ám az embernek nehéz hinnie Istenben, ha előtte nem érzi az elhívást.
A hit titok és szentség. Miért van az, hogy az egyik ember válaszol a hívó hangra, a másik pedig nem? Miért van az, hogy az egyik ember, miután meghallja Isten szavát, kész elfogadni Őt, a másik viszont süket marad a hívásra. Miért van az, hogy az egyik ember, miután életútja során találkozott Istennel, rögtön félredob mindent és követi Őt, a másik viszont félreáll? "Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam... Õk pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost... és őket is elhívta. Õk pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt" (Mt 4, 18-22). Miben áll a galileai halászok e titokzatos készsége, hogy mindent félredobva kövessék Krisztust, akit először látnak életükben? És mi a magyarázata annak, hogy a gazdag ifjú, akinek Krisztus szintén azt mondta, "jöjj és kövess engem", nem válaszolt rögtön az elhívásra, hanem, "szomorúan távozott" (Mt 19,21-22)? Nem az volt-e az ok, hogy míg amazok nincstelenek voltak, addig emez nagy vagyonnal rendelkezett, hogy míg amazoknak Istenen kívül nem volt semmijük, addig a gazdag ifjúnak "földi kincsei" voltak?
Minden embernek vannak földi kincsei, pénz, tárgyak, jó munkahely, vagy evilági boldogulás. Az Úr pedig ezt mondja: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek Országa" (Mt 5,3). Lukács Evangéliumának ősi másolataiban ez még egyszerűbben és még egyértelműbben hangzik: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa" (Lk 6,20). Boldogok, akik megérzik, hogy semmijük sincs ebben az életben, még ha sok mindent birtokolnak is, miután felfogják, hogy Istent semmilyen földi szerzemény nem tudja pótolni az ember számára. Boldogok, akik elmennek, és minden vagyonukat eladják, hogy megvegyék azt az egy drága gyöngyöt - a hitet (Mt 13,45-46). Boldogok azok, akik megértik, hogy Isten nélkül nincstelenek, akik teljes lelkükkel, elméjükkel és akaratukkal megszomjaztak és megéheztek Istenre.
A hitről mondott szó soha nem volt könnyen befogadható. A mi időnkben azonban az emberek annyira a földi lét problémáinak szorításában élnek, hogy sokaknak nincs is idejük arra, hogy meghallják ezt a szót, és elgondolkodjanak Istenről. Néha a vallásosság arra szorítkozik, hogy az emberek megünneplik a Karácsonyt és a Húsvétot, és megtartanak bizonyos szokásokat, csak azért, hogy "ne szakadjanak el gyökereiktől", a nemzeti hagyományoktól. Az is előfordul, hogy a vallás egyszerre "divatossá" válik, és az emberek elkezdenek templomba járni, hogy ne maradjanak le a szomszédtól. De sokak számára a legfontosabb az üzleti élet, a munka.
Az "üzletemberek" a XX. századi emberek egy különleges csoportját alkotják, akik számára nem létezik más, mint az, hogy az általuk bonyolított "ügylet" során milyen szerepet játszanak: az üzlet teljesen beszippantja őket, egy pillanatnyi reménysugarat vagy szünetet sem hagyva nekik, mely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy meghallják Isten szavát.
És mégis, bármekkora ellentmondás is ez, az élet zaja, és az ügyek, történések, benyomások tengere közepette az emberek meghallják szívükben Isten titokzatos hívó hangját. Lehet, hogy ezt a hívást nem mindig azonosítják az Istenről való gondolattal, és szubjektíven módon gyakran úgy veszik, mint az elégedetlenség egyfajta az érzését, belső nyugtalanságot, keresést. És csak évekkel később fogja fel az ember, hogy az élete nem volt teljes értékű, híján volt valaminek, mert nem volt benne jelen Isten, aki nélkül a lét nem volt és nem lehet teljes értékű. "(Te) magadnak teremtettél minket, - mondja Szent Ágoston -, s nyughatatlan a szívünk, míg csak el nem pihen Benned."
Az isteni hívó hangot nyílhoz hasonlíthatjuk, mellyel Isten, mint egy gyakorlott vadász megsebzi az ember lelkét. A vérző és be nem heggedő seb arra indítja a lelket, hogy mindenről megfeledkezve orvost keressen. Annak a lelke, aki megérezte a hívást, az Isten iránti forró vágyakozás állapotába kerül. "Az ilyen lélek gondolatai, - írja Szentéletű Egyiptomi Makariosz - a lelki szeretet és a lélek még dicsőségesebb és fényesebb szépségei iránti olthatatlan vággyal égnek, a mennyei Vőlegény iránti elfojthatatlan tűzben hevülnek, és. a legmagasztosabb és leghatalmasabb felé törekednek, amelyet már sem szavakkal kifejezni, sem emberi értelemmel felfogni nem lehetséges. Hatalmas erőfeszítések, fáradozások, hosszú lelki küzdelmek és mindenre kiterjedő szellemi harc révén. az ilyen lelket mindig a mennyei lelki titkok, és az Isteni szépség gazdagsága ragadja magával, égető szomjúsággal kutatva a legjobb és a leghatalmasabb után. Mert az Isteni Lélekben sokszínű, kimeríthetetlen és felfoghatatlan szépség rejlik, amely a hozzá méltó lelkek előtt az öröm, a lelki élvezetek, az élet és a vigasztalás céljából feltárja magát, hogy a mennyei Vőlegény iránti állandó nagy és lángoló szeretettől égő tiszta lélek már soha többé ne tekintsen a földi dolgokra, hanem teljesen hassa át a Vőlegény felé való törekvés".