Thomas Hopko

"Az orthodox istentisztelet" III.

Fordította: Imrényi Tibor, Polgár Györgyi

 

 

Forrás: https://www.ortodox.hu

Letöltve: 2011. január 30.

 

III.

A napi istentiszteleti kör


 

Néha úgy határozzák meg az imát, mint Istennel való párbeszédet. Ez a meghatározás helyénvaló, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ez a csend párbeszéde, amely szívünk rejtekében megy végbe. Az Ortodox Egyházban -- egy ősibb és hagyományosabb meghatározás szerint -- az ima az értelem és a szív Istenhez emelése, az Isten jelenlétében való megállás, amikor az ember szüntelenül átérzi, és emlékezetében hordozza az Ő nevét, létét, erejét és szeretetét. Ezt az imát "Isten jelenlétében való járásnak" is szokták nevezni.

 


Az ima


A keresztény élet lényege az ima. Maga Jézus Krisztus is imádkozott és tanította az embereket imádkozni. Nem követheti Krisztust az, aki nem imádkozik Istenhez.


Az Ortodox Egyházban minden ima a Szent Háromságot jeleníti meg. A Szentlélek által, Isten Fián, Jézus Krisztuson keresztül, és az Ő nevében imádkozunk az Atya Istenhez. Istent azért hívjuk a "mi Atyánknak", mert Jézus így tanított és felhatalmazott minket erre. Istent azért szólíthatjuk Atyának, mert a Szentlélek által Isten fiai vagyunk (Róm 8).


Az Egyházban Krisztushoz és a Szentlélekhez is imádkozunk, azokhoz az Isteni Személyekhez, Akik egyek az Atya Istennel és örökké léteznek a Vele való tökéletes egységben, osztozva az Ő isteni létében és akaratában.


Az Egyházban a szentekhez is imádkozunk, nem ugyanúgy, mint a Szent Háromság Személyeihez, hanem úgy, mint segítőinkhez, közbenjáróinkhoz, társainkhoz az Egyházban, akik már megdicsőültek Istennél, és az Ő színe előtt vannak. Az Isten Országának dicsőségét élvező szentek és az emberi teremtmények között legelső Mária, Istennek Szülője, a Mennyek Királynője, Isten előtti szent közbenjáróink vezetője. A szent angyalokhoz is imádkozhatunk, hogy képviseljék ügyünket Isten előtt.


Az Egyház hagyományos katekizmusa háromféle imát különböztet meg: a kérő, hálaadó és dicsőítő imát. Egy negyedik fajta imával is kiegészíthetjük a felsorolást, amelyet Isten előtti siralomnak nevezhetünk, amikor kérdésekkel ostromoljuk Istent az élet körülményeiről, létünk értelme felől, különösen valamilyen tragédia vagy lelki zavar idején. A Bibliában igen gyakran találunk példát mind a négy fajta imára.


Néha úgy határozzák meg az imát, mint Istennel való párbeszédet. Ez a meghatározás helyénvaló, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ez a csend párbeszéde, amely szívünk rejtekében megy végbe. Az Ortodox Egyházban -- egy ősibb és hagyományosabb meghatározás szerint -- az ima az értelem és a szív Istenhez emelése, az Isten jelenlétében való megállás, amikor az ember szüntelenül átérzi, és emlékezetében hordozza az Ő nevét, létét, erejét és szeretetét. Ezt az imát "Isten jelenlétében való járásnak" is szokták nevezni.


Az ima célja Istennel való közösségünk elérése, és az, hogy ezáltal alkalmassá váljunk az Ő akaratának teljesítésére. A keresztények azért imádkoznak, hogy megismerjék Istent, és teljesíthessék parancsait. Ha valaki nem akar megváltozni, nem akar Krisztushoz hasonlóvá válni az Ő parancsainak teljesítése által, sem oka, sem célja nincs az imájának. A szentek tanítása szerint, ha nincs meg bennünk az a szándék, hogy válaszoljunk Istennek, és az imában az általa mutatott ösvényen haladjunk, az ima lelkileg még veszélyes is lehet.


Az imádkozás nem pusztán az ima szavainak ismétléséből áll. Imák elmondása nem egyenlő az imádkozással. Az imát titokban kell végezni, röviden, rendszeresen, sok szó nélkül, Isten iránti bizalommal, hogy Ő hall minket, és készséggel, hogy megtegyük azt, amit kíván tőlünk (Mt 6, 5-l5; Lk ll és l8; Jn l4-l7).


Az Ortodox Egyház követi az Ószövetség gyakorlatát, a nap órái szerint előírt imák elmondását. A keresztényeknek arra kell törekedniük, hogy rendszeresen, reggel, este, étkezések előtt és után imádkozzanak, és végezzék azt a rövid imát is, melyet a nap folyamán bármilyen körülmények között el lehet mondani. Ebből a célból sokan gyakorolják a Jézus-imát: "Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Természetesen, az ima formája másodlagos és egyénenként változhat. Ami igazán fontos, az ima ereje, amely Istenhez emel minket, és megerősít az Ő isteni akaratának teljesítésében.


Az otthon elmondott imák különböznek a templomi imáktól, hiszen a személyes ima más jellegű, mint az Egyház közösségi imája. E két fajta ima eltér egymástól, nem szabad összekeverni őket. Amikor templomba megyünk imádkozni nem azért megyünk, hogy ott saját, személyes imáinkat mondjuk el. Ezeket az imákat otthon, a szobánkban, titokban kell elmondanunk és nem a templomban (Mt 6, 5-6). Ez nem azt jelenti, hogy ne tegyük hozzá személyes gondjainkat, kívánságainkat, bajainkat, kérdéseinket és örömeinket az Egyház imáihoz. Ezt természetesen megtehetjük, és meg is tesszük. De a templomba azért megyünk el és azért visszük magunkkal nehézségeinket, hogy ott egyesüljünk az Egyház -- Krisztus, Istennek Szülője, a szentek -- örök imáival, és a mi saját testvéri közösségünk imáival.


A templomban másokkal imádkozunk, ezért vigyáznunk kell arra, hogy mindannyian együtt imádkozzunk, egy testként, egy értelem, egy szív és egy lélek egységében. Még egyszer ki kell hangsúlyozni, ez nem jelenti azt, hogy templomi imáink nem lehetnek személyesek és egyediek, ellenkezőleg, egész lényünket bele kell foglalnunk templomi imáinkba. Az Egyházban azonban mindenkinek a Krisztus Testével együtt végzett közös imába kell bekapcsolódnia, saját egyéniségével, személyiségének egyediségével. Ez az, ami értelmet ad az Egyház imájának, ez gazdagítja, ez teszi széppé, sőt azt is mondhatjuk "könnyűvé". Sok templomi istentiszteletet megnehezít az a tény, hogy elszigetelt egyének imáiból áll, akik csak fizikailag vannak együtt, de nincsenek együtt lelkileg.


Az Ortodox Egyházban a hivatalos istentiszteletek meglehetősen hosszúak. Ez azért van, mert nem csupán imádkozni megyünk a templomba. Hanem azért is, hogy együtt legyünk, együtt énekeljünk, együtt elmélkedjünk a hit értelméről, együtt tanuljunk, és Istennel mindannyian egységbe és közösségbe kerüljünk. Ez különösen érvényes az Egyház Szent Liturgiájára. Ha valaki kizárólag szíve csöndjében akar imádkozni, annak nem szükséges -- és tulajdonképpen nem is lenne szabad -- ebből a célból elmennie a templomi istentiszteletre. A templomi istentisztelet felépítése nem a csöndes imának szól, hanem Isten egész népének egymással, Krisztussal és Istennel való imádságos közösségének elérését szolgálja.

 

 

Az esti istentisztelet


Az Orthodox Egyházban a liturgikus nap a napnyugtával kezdődik. Ez a gyakorlat a teremtés bibliai leírására épül: "Azután este lett és reggel, az első nap."(Ter l, 5)


Az Egyházban az esti istentisztelet, a Vecsernye mindig az esti zsoltár felolvasásával kezdődik: "A nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éjszaka lett." (Zsolt l04/l03, l9-20) Ez a zsoltár, amely a világ teremtéséért dicsőíti Istent, az ember legelső imádságos cselekedete, mert az ember mindenekelőtt mint Teremtőjével találkozik Istennel.


"Áldjad én lelkem az Urat! Én Uram Istenem, felmagasztaltattál nagyon... Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben teremtettél; megtelt a föld a Te alkotásaiddal." (Zsolt l04/l03, 24)


A zsoltárt követően felhangzik a nagy ekténia, az a könyörgés, amellyel az Egyház valamennyi liturgikus szolgálata kezdődik. Ebben az Úrhoz imádkozunk, mindenkiért és mindenért. Az ekténia után énekes zsoltárok következnek, minden este a zsoltárok másfajta csoportja. Az egyházközségekben ezeket a zsoltárokat általában elhagyják, a kolostorokban viszont felolvassák őket.

Vasárnap előestéjén viszont az egyházközségekben is eléneklik az első zsoltár és más olyan zsoltárok részleteit, amelyekkel megkezdődik a hét.


A 141. (140.) zsoltár minden esti istentiszteleten elhangzik. Eközben történik az esti tömjén felajánlása:


"Uram, Tehozzád kiáltottam, hallgass meg engem. Hallgass meg engem, Uram. Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen. Hallgass meg engem, Uram." (1-2)


Ezt követően különböző, naponként változó himnuszok, sztichirák éneklése következik. Ha valamilyen egyházi ünnep van, a sztichirák ezt az ünnepet dicsérik. Szombaton este, az Úr Napjának előestéjén ezek a himnuszok mindig Krisztus halottaiból való feltámadását magasztalják.


A sztichirák rendszerint egy theotokionnak nevezett énekkel fejeződnek be, amely Istennek Szülőjét, Máriát dicséri. Ezután hangzik fel az a himnusz, amely minden egyes Vecsernyének elengedhetetlen része. Ünnepnapokon, vagy vasárnap előestéjén a szolgálatot végző pap kijön a templom közepére, égő gyertyák és tömjénező kíséretében:


"Derűs világossága a halhatatlan, mennyei, szent, boldog Atya szent dicsőségének, Jézus Krisztus! Eljővén napáldozatkor, látván az esteli fényt, magasztaljuk az Atya, Fiú és Szent Lélek Istent. Minden időben méltó boldog hangon magasztalni Téged, Istennek Fia, aki az életet adtad, miért is a világ dicsőít Téged."


Ezzel az énekkel Krisztust, a Világosságot dicsérjük, Aki megvilágosítja az emberi sötétséget, a világnak és az Isten Országának a Világosságát, melynek napja soha nem nyugszik le (Ézs 60, 20; Jel 21, 25).


Ezt követően halljuk a prokiment, a napok szerint változó zsoltárverseket, amely az adott nap lelki mondanivalóját foglalja össze. Ha valamilyen különleges ünnep van, három ószövetségi olvasmány is elhangzik. Majd további esti imák és könyörgések következnek, valamint naponként változó himnuszok, az előverses sztichirák. MindeztIstenfogadó Szent Simeon éneke zárja:


"Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat ígéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te Üdvösségedet, amelyet minden népeknek szemeláttára készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, Izráelnek dicsőségére."

 

Miután megvalljuk, hogy szemeinkkel láttuk Krisztust, a világ Világosságát és Üdvösségét, elmondjuk a Triszágion imáit, melyet a Miatyánkkalfejezünk be. Majd elénekeljük a nap fő eseményét méltató éneket, atropáriont, és a szokásos áldás után térünk otthonunkba.


A vecsernyei szolgálat elvezet bennünket a teremtéstől, a bűnbeesésen át, egészen a Krisztusban való üdvösségünkig. Utat mutat az Isten Igéjében való elmélyüléshez, és Istennek az ember iránti szeretete dicsőítéséhez. Megtanít bennünket arra, és lehetővé teszi számunkra, hogy dicsérjük Istent azokért az eseményekért és szentekért, akiknek az emlékét ünnepeljük és akik ily módon számunkra is jelenvalóvá válnak az Egyházban. Felkészít minket az éjszakai pihenésre, és az elkövetkező új nap hajnalára. Az Isteni Liturgia előestéjén, a Vecsernyén indulunk el a szentségi Titkok felé, melyek az Istennel való legtökéletesebb egyesülésünket jelentik.



A Hajnali Istentisztelet


Az Egyház reggel végzett szolgálatát hajnali istentiszteletnek nevezzük. Hat reggeli zsoltár felolvasásával és a nagy ekténiával kezdődik, ezt követően pedig a 118. (117.) zsoltár verseit énekelik:


"Isten az Úr, és megjelent nékünk; áldott, aki az Úr nevében jő."


Ezután hangzik fel a tropárion, kolostorokban pedig a tropárion után minden nap a zsoltárok egy-egy meghatározott csoportját olvassák. Majd ismét a napnak megfelelő énekek következnek. Nagyobb ünnepeken külön magasztalást és zsoltárokat énekelnek, amelyek az Úr Napján Krisztus halottaiból való feltámadását dicsőítik. A főbb ünnepeken és vasárnap azEvangéliumból is hallunk felolvasást.


Az Evangélium után egy hosszú közbenjáró ima következik, amelyet aKánon követ. A Kánon ódák és felolvasások sorából áll, melyben az énekek alapját ószövetségi témájú dicséretek alkotják. Ezeket Mária éneke, aMagnificat követi (Lk 1, 46-55). A hajnali kis ekténiát követően hangzik fel a Nagy Doxológia. Mielőtt a hívek útra kelnek napi teendőik elvégzésére ismét elhangzik a tropárion.


Az Egyház hajnali istentisztelete alkalmat ad a reggeli zsoltárolvasás és imádság mellett a bibliai dicséretekben, az Evangéliumi olvasmányban és a nap eseményét felelevenítő zsoltárversekben és énekekben való elmélyülésre. A Hajnali istentiszteleten az isteni kinyilatkoztatás és a fény témája áll a középpontban. Néha, különösen az orosz hagyományokat követő templomokban közvetlenül a Vecsernye után következik a hajnali istentisztelet és ezt a hosszú szolgálatot virrasztásnak nevezzük. Különleges ünnepnapokon a Vecsernye után (még ha a hajnali istentiszteletet külön végezzük is) a Lítia következik, amely a templom közepén végzett kenyér-, búza-, bor- és olajáldás szolgálatát jelenti. A hívek részesülnek a megáldott kenyérből, és Isten irgalmának és kegyelmének a jeleként megkenetnek olajjal.

 


Az Imaórák, a Lenyugvási és az Éjféli istentisztelet


Az esti Vecsernye és a Hajnali istentisztelet mellett megtalálhatjuk azImaórák, a Lenyugvási és az Éjféli istentisztelet szolgálatát is. Ezeket a szolgálatokat főleg kolostorokban végzik, de néha, a Nagy Böjtben, a Nagy Héten és különleges ünnepnapokon a helyi egyházközségekben is elhangzanak.


Az Imaórák: az első, a harmadik, a hatodik és a kilencedik óra. Ezek az "órák" a reggel hat, kilenc, a déli tizenkettő és a délután három órának felelnek meg. Az imaórák főként olyan zsoltárok felolvasásából állnak, amelyek felidézik Krisztus szenvedésének a nap adott órájához fűződő stációit. A harmadik imaóra egyben a Szent Lélek pünkösdi alászállására is utal.


Az imaórákat kiegészíti a napi vagy az ünnepi tropárion. A Nagy Hét első napjaiban, valamint bizonyos nagy ünnepeken az Evangéliumból is hallunk felolvasást. Azokon a napokon, amikor Szent Liturgiát nem végeznek, a kilencedik óra után a Typikon által előírt zsoltárok szerepelnek. Ez a szolgálat a Szent Liturgia egyes elemeit, mint például a Liturgia zsoltárait, a Boldogságokat és a Hitvallást foglalja magában.


A Lenyugvási istentisztelet az Egyház "vacsora-utáni" szolgálata. A görög és a szláv elnevezések is erre utalnak. Ezt a szolgálatot, amely zsoltárokból és imákból áll, az esti istentisztelet végeztével, az esti étkezést követően végzik. Azokon a napokon, amikor a vecsernyei szolgálat összekapcsolódik a Szent Liturgiával, mint Karácsony és Vízkereszt ünnepének előestéjén, a hajnali istentisztelet előtt a Nagy Lenyugvási istentiszteletet is elvégzik, amely így alkot Virrasztó istentiszteletet. A Nagy Böjt első hetében Krétai Szent András bűnbánati kánonját olvassák a lenyugvási istentiszteleteken.


Az Egyház éjszakai szolgálata az Éjféli istentisztelet. Kolostorokban ezzel a szolgálattal kezdődik a szerzetesek éjjeli virrasztása. Ez a szolgálat zsoltárokat és más istentiszteleteken is előforduló imákat tartalmaz, mint a bevezető imákat, a Triszágion imáit, a Miatyánkot, a tropáriont, stb. Az éjféli istentisztelet témája természetesen az éjszaka, valamint a virrasztás szükségessége. A helyi egyházközségekben ezt a szolgálatot szinte kizárólag csak a húsvéti hajnali istentisztelet előtt végzik, amikor a halott Megváltó ikonját ábrázoló sírleplet beviszik a sírról az oltárba és az oltárasztalon helyezik el.