A Pentarchia

Forrás: https://szimandron.hu

Pentarchiának (görögül „ötös hatalom”) az orthodox egyházi hagyományban az öt ősi patriarchátus (Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia és Jeruzsálem) különleges hatalmáról szóló elméletet nevezik.

Pentarchiának (görögül „ötös hatalom”) az orthodox egyházi hagyományban az öt ősi patriarchátus (Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia és Jeruzsálem) különleges hatalmáról szóló elméletet nevezik.

Ténylegesen csupán a négy keleti patriarcháról van szó (hiszen a római pápa 1054 után elszakadt az Orthodoxiától). Azonban az évszázadok során maga a teória nem változott, így a nyugat patriarchájának helyét üresedésben levőnek tekintették.

A Pentarchia elmélete napjainkban is népszerű a keleti Patriarchátusok és a görög autokefál egyházak (Ciprus és Görögország) hívei körében. Más helyi egyházak azonban (mindenek előtt az Orosz és a Román Orthodox Egyház) nem ismeri el, hogy a keleti patriarchák különleges hatalommal rendelkeznének az Egyetemes Orthodox Egyházban, amelyben minden Helyi Egyház egyenlő és egyforma egyházi hatalommal rendelkezik.

Azt a gondolatot, hogy az Orthodox Egyházat öt patriarchátus irányítja, a VI. században fogalmazta meg Szent Jusztiniánosz császár novellája. Később más orthodox szerzők – Hitvalló Szent Maximosz, Sztudita Szent Theodorosz és Szent Photiosz konstantinápolyi patriarcha – is fogalmaztak meg hasonló gondolatokat és elképzeléseket.

A későbbiekben a Pentarchia elmélete gyakorlatilag hivatalos tanítás szintjére emelkedett a Bizánci Birodalomban, a bizánci korszaknak az Egyház kormányzását többé-kevésbé érintő szövegeinek döntő többsége említést tesz róla. A Pentarchiában különleges helyet foglal el a konstantinápolyi patriarcha, míg a többi keleti patriarcha másodlagos szerepet kapott.

Azonban voltak olyan történelmi periódusok, amikor a keleti patriarcháknak nagy befolyásuk volt a bizánci egyházi életre. Ilyen volt például Theodorosz Balsamon antiochiai patriarcha a XII. században, III. Athanásziosz alexandriai patriarcha, aki a XIII. század végén visszavonulása után Konstantinápolyban élt. 

A Pentarchia elmélete túlélte az 1543-ban összeomló bizánci államot. Annak ellenére, hogy a XV-XIX. században az ősi keleti patriarchátusok rendkívül nehéz helyzetben voltak, és egyesekből „csupán a megnevezésük maradt meg”, sok görög továbbra is úgy vélte, hogy a négy keleti patriarcha az Egyház igazi „fejei” és különleges szerep illeti meg őket az Egyház kormányzásában.

A Pentarchia elmélete két alaptézist tartalmaz:

1. Az ősi keleti patriarchátusok az egész Orthodox Egyházat képviselik:

Nincs jelentősége, hogy az adott Patriarchátus milyen méretű – az Egyház kormányzásában betöltött szerepe nem nagyságától, hívőinek számától, hanem az Egyetemes Zsinatok határozataiban rögzített különleges szerepétől függ. Ezért semmilyen Egyetemes Zsinat nem tartható az öt Patriarchátus képviselői nélkül, és fordítva: az öt Patriarchátus képviselőinek bármilyen gyűlése elnyerheti az Egyetemes Zsinat státuszát. Más Helyi Egyházak, még ha rendelkeznek is ilyen vagy olyan mértékű önállósággal (autokefalitással), valamelyik Patriarchátus hatósugarába tartoznak és bizonyos mértékig alá vannak rendelve a keleti Patriarchátusoknak. Ezért nincs szükség arra, hogy bármilyen összorthodox kérdésben kikérjék az összes autokefál Helyi Egyház álláspontját, hanem elégséges a keleti patriarchák véleményének ismerete, mivel a többi autokefál egyházakat automatikusan anyaegyházaik képviselik a négy keleti patriarcha tanácskozásán.

2. A keleti patriarchák hatalmát csak Egyetemes Zsinat korlátozhatja:

A Pentarchiát alkotó ősi keleti patriarchák státuszát és különleges helyzetét Egyetemes Zsinatok döntései fektették le, ezért az Egyetemes Zsinatokon kívül nincs másik olyan hatalom, amely jogosult lenne megváltoztatni az ősi patriarchátusok helyzetét az Orthodox Egyházon belül. Ezért egy újabb Egyetemes Zsinatig a keleti patriarchák döntő egyházi jogosultsága teljesen változatlan, függetlenül azok nagyságától vagy külső helyzetétől. A többi patriarchátusok (a moszkvai, a grúz, a szerb, a román és a bolgár) csupán név szerint patriarchátusok. Az „új patriarchátusok” patriarchátusi címe csupán tiszteletbeli jelentőségű, amelyet a történelem bizonyos szakaszában egy-egy vidék egyházának elöljárója megkapott, azonban ez nem jár semmilyen reális hatalommal az orthodox helyi egyházak rendszerében, és ezen egyházak státusza az ősi keleti patriarchák döntésétől függ. Az „új patriarchátusok” megszűntethetők vagy újra létrehozhatók, míg az Egyetemes Zsinatok által alapított patriarchátusok helyzete megingathatatlan. Az, ami az „új patriarchátusokra” vonatkozik, még inkább érvényes azon autokefál egyházakra, amelyek nem nyerték el a patriarchátusi státuszt (a ciprusi, a görögországi, a lengyelországi, az albániai és a cseh-szlovákiai egyházak).

Azonban a Ciprusi Egyház helyzete különbözik a többiétől. Bár a Ciprusi Egyház szintén az egyik ősi keleti Patriarchátus hatókörébe tartozik (eredetileg az Antiochiai Patriarchátus része volt, de a késő bizánci hagyomány szerint anyaegyháza a Konstantinápolyi Egyház), azonban autokefál státuszt a III. (Efezusi) Egyetemes Zsinat adományozott neki 431-ben. Ezért a Ciprusi Egyház státuszát is csak Egyetemes Zsinat változtathatja meg. Ily módon a Ciprusi Egyház, ha nem is válik részévé a Pentarchiának, bizonyos módon mégis kapcsolódik hozzá és különleges státusszal rendelkezik az egyházak között.

A Pentarchia eszméjét több Helyi Egyház, mindenek előtt a szláv egyházak, nem fogadják el. Ennek ellenére meg kell jegyezni, hogy az Orosz Egyház a moszkvai patriarchátus létrehozásakor 1589-ben megpróbált bekerülni a Pentarchiába és a harmadik helyre tartott igényt a diptichonban. Azonban az 1590-es és 1593-as konstantinápolyi zsinatok csupán az ötödik helyet adták meg neki, ugyanakkor nem fogadták el a Pentarchia ötödik tagjaként. A XVII. században Doszitheosz jeruzsálemi patriarcha egy Moszkvába írt levelében kifejtette, hogy csak a keleti patriarchák döntései rendelkeznek törvényerővel az Orthodox Egyházak számára és döntéseik az Egyetemes Zsinatok döntéseinek súlyával rendelkeznek. Moszkvában a XVII. században gyakorlatilag elfogadták ezt az egyházikormányzati rendszert, ezért az összes keleti patriarchát „egyetemes patriarcha” címmel illettek (miközben a valóságban az csak a konstantinápolyi patriarchát illeti), és különféle vitás egyházkormányzati és teológiai kérdésekben a keleti patriarchákhoz fordultak döntésért. Később azonban az Orosz Egyház elvetette a Pentarchia elméletét.

Jelenleg azon Orthodox Helyi Egyházakban, amelyek elvetették a Pentarchia tanítását, az ősi keleti patriarchátusoknak nem tulajdonítanak semmilyen különleges szerepet az Orthodox Egyház irányításában. Az ősi patriarchátusokra a többiekkel egyenlő helyi egyházakként tekintenek, amelyeket csupán régiségük miatt illet tiszteletbeli elsőség.

Pravmir