Egyházi újév

Szeptember 1./14.

Forrás: Szimandron 

Lekérdezve: 2013. 02. 17.

 

Az Orthodox Egyház szeptember 1-én (újnaptár szerint szeptember 14-én) ünnepli az egyházi újévet (az új egyházi év kezdetét), amit az indiktion kezdetének is neveznek.


Az indiktiosz vagy indiktion - a lat. Indictio – kihirdetés, az új adó kihirdetésének 15 éves periódusa - alapú naptárt a VI. században, Justinianus császár idején (527-565) vezetik be a keresztény Egyházban. Az indictio alatt a Római Birodalomban az adó számát értették, amelyet az adott évben be kellett gyűjteni. Ily módon a birodalom pénzügyi éve a császár „kihirdetésével” (indictio) kezdődött arról, hogy mennyi adót kell begyűjteni és minden 15 évben felértékelték a lakosság vagyonát (V.V. Bolotov professzor szerint az indiktionnak egyiptomi eredete volt). A hivatalos bizánci indiktionok, az ún. konstantini indiktionok vagy konstantinápolyi számítás 312. szeptember 1-én kezdődött.


Bizáncban az egyházi év nem mindig kezdődött szeptember 1-én. Mind a latin nyugaton, mind pedig keleten jól ismert volt a márciusi évkezdés (amikor az újév kezdetének március 1-ét vagy március 25-ét – az Örömhírvétel ünnepét – tekintették). A szeptember 1-i évkezdést későbizánci jelenségnek tekinthetjük.


Ezen a napon a Szent Egyház arra emlékezik, hogy az Úr Jézus Krisztus felolvasta a nazareti zsinagógában Ézsaiás próféciáját (Iz. 61, 1-2) az Úr kegyelmének esztendejéről (Lk. 4, 16-22). Az Úr ezen olvasmányában a bizánciak utalást láttak az újesztendő ünneplésére; az Egyház hagyománya ezt az eseményt szeptember 1-vel kapcsolta össze. II. Basileos (X. sz.) Menologionjában ezt olvashatjuk: „Ettől az időtől adta nekünk keresztényeknek ezt a nagy ünnepet” (PG. 117. Col. 21). Az Orthodox Egyház napjainkban is szeptember 1-én ezt az evangéliumi részt olvassa a Szent Liturgián.


Ugyanezt az evangéliumi részt olvasta fel a patriarcha a Bizánci Birodalomban annak idején az újév szertartásán – a szeptember 1-én végzett ünnepi szertartáson. A Konstantinápolyi Egyház gyakorlata szerint a későbizánci időkben a patriarcha ezen a napon kívül csak évente három alkalommal olvasta fel az Evangéliumot: Nagy Péntek Hajnali Istentiszteletén (a 12. szenvedés-evangélium első olvasmányát) és Húsvét vasárnapjának Liturgiáján és Vecsernyéjén.


A Nagy Templom Tipikonja és a bizánci istentiszteleti Evangéliumok szerint az újév szertartása az alábbi rend szerint zajlott: a Hajnali Istentisztelet után a főpap processzióval, a „nagy” Triszágiont énekelve kivonult a város főterére. Amikor a processzió kiért a főtérre, a diakónus ekténiát mondott, majd 3 antifont énekeltek. Az antifonok után a főpap fennhangot mondott, háromszor megáldotta a népet és leült a kihelyezett trónra. Ezután következett a prokimen és az apostoli olvasmány. Az apostoli olvasmány után a főpap megáldotta a népet és felolvasta az Evangéliumot. Ezután litiai ekténiát mondtak, majd az énekesek a nap tropárionját énekelték: Egész teremtésnek Alkotója, aki saját hatalmaddal szabtad meg az időket és korszakokat, áldd meg a Te jóságod esztendejének korszorúját Urunk, megőrizve békeségben keresztény népedet, Isten szülőjének közbenjárásai által, és üdvözíts minket. Ezt énekelve visszatértek a templomba, ahol megkezdték a Szent Liturgiát.


Oroszországban a kereszténység felvétele után a polgári újév egészen a XV. századig március 1-én kezdődött. Március 1-vel számolták az év kezdetét minden orosz évkönyvben, kezdve Szentéletű Nesztor krónikájával. Azonban, annak ellenére, hogy szeptember elseje hivatalosan csak a XV. század elején vált a polgári év kezdetévé, rendelkezünk forrásokkal arról, hogy a XIV. században (Euchologion), sőt a XIII. században (Feognoszt püspök „válaszai”) is végezték szeptember 1-én az újév szertartását. A szertartás sztichirák, antifonok énekléséből, ószövetségi olvasmányok, apostoli és evangéliumi olvasmány felolvasásából és imákból állt. A XVII. században több szertartáskönyv is tartalmazza a szeptember 1-én végzendő istentisztelet rendjét. A novgorodi kiadású szertartáskönyv vízszentelést is előírt ezen a napon. A szentelt vízzel lemosták a templom ikonjait, majd Philotheosz konstantinápolyi patriarcha imádságát olvasták. A moszkvai szertartásköny ezen kívül tartalmazta a cár fogadásának rendjét is. Moszkvában ezt a szertartást a Kreml főterén, a Nagyboldogasszony székesegyház előtt végezték. A cár általában a patriarcha és a processzió megérkezése után jött ki a főtérre. Ekkor a patriarcha köszöntőbeszédet mondott. Novgorodban a főpap szintén beszéddel fordult a vajdához és a néphez.


Kijevben az újévi szertartást másképp végezték. Nem volt körmenet a főtérre, nem tartottak vízszentelést és ikonlemosást. Az Evangéliumot a templomban olvasták fel, nem voltak ószövetségi olvasmányok és apostoli olvasmány. A litiát a templom előtt tartották: sztichirákat énekelve kétszer körbejárták a templomot, az utolsó körbemenetel során pedig megálltak a templom négy oldalánál, a diakónus ekténiát mondott, a nyugati oldalnál a püspök imádkozott.


Az évköszöntés szertartása akkor maradt el, amikor I. Péter cár rendeletet adott ki a polgári újév kezdetének január 1-re történő áthelyezéséről. A szertartást utoljára 1699. szeptember 1-én tartották, amelyen jelen volt Péter cár is, aki a Kreml főterén elhelyezett trónon cári ünnepi ruhában ült. Fogadta a patriarcha áldását és köszöntötte a népet. 1700. január 1-én az egyházi újévi szertartás a Liturgia után végzett Könyörgő Istentiszteletre korlátozódott.

Ettől fogva a szeptember 1-én tartott egyházi újévet nem ünneplik meg a templomon kívüli ünnepélyességgel. A nap egyházi jelentősége megmaradt, hiszen a Tipikon továbbra is „kisebb Úr-ünnepnek” nevezi a napot, az istentiszteleten pedig Oszlopos Szent Szimeon ünnepének énekei együtt hangzanak el az újév énekeivel.